Tornyospálcai Általános Iskola és AMI Mezőladányi Tagintézménye

Fontos tudnivalók, érdekességek, a mezőladányi iskola és tanulóinak mindennapjairól.

Az adventi időszak iskolánkban

 

adventi_ajto.jpgA karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig tart. Advent első vasárnapja, amely Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti. A karácsonyi ünnepkörre készülődve az Iskolai és Községi Könyvtár is ünnepi díszbe öltözve várja olvasóit.  Régi hagyomány ez az iskola életében, hiszen nemcsak ekkor, de más ünnepek alkalmával is fontosnak tartják az iskola dolgozói, hogy ünnepi hangulatot varázsoljanak a tanulóknak és az iskolába látogatóknak. A meghitt várakozás és a karácsonyi ünnepre való készülődés mellett természetesen ebben az időszakban is vannak versenyek (sport, történelem, mesemondó), amelyen szép számmal vesznek részt gyerekeink. Advent 3. vasárnapján, december 16-án ezüstvasárnapon , az iskolás gyerekek délután három órától a Mezőladányi Polgármesteri Hivatal előtt a gyertyagyújtás alkalmával műsoros előadással készülnek. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!  Ezen az éven a kisdiákok még egy karácsonyi műsorral készülnek, melyet majd a Kultúrházban tekinthetnek meg a szülők és az érdeklődők december 21-én délelőtt 11 órától, Ernszt Barbara 2. osztályos osztályfőnök felkészítésével.

konyvtar.jpg

 

folyoso.jpg

 

                 

 

 

kandallo.jpg







 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 14
Heti: 46
Havi: 144
Össz.: 23 920

Látogatottság növelés
Oldal: Programok
Tornyospálcai Általános Iskola és AMI Mezőladányi Tagintézménye - © 2008 - 2024 - mezoladanyiskola.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »