Tornyospálcai Általános Iskola és AMI Mezőladányi Tagintézménye

Fontos tudnivalók, érdekességek, a mezőladányi iskola és tanulóinak mindennapjairól.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

 

A programot azonosító adatok

A szakmai beszámoló tárgya:

„ Korszerű Iskolai Közösségi Program a Kisvárdai Tankerületi Központban” elnevezésű projektben tematikus iskolai közösségi  program megvalósítása

A szakmai beszámoló dátuma és időpontja:

2018.06.25-06.29

Támogatás azonosítószáma:

EFOP-3.3.5-17-2017-00027

A támogatás címe:

„ Korszerű Iskolai Közösségi Program a Kisvárdai Tankerületi Központban”

A szakmai beszámoló felhívás szerinti tevékenységi rendszerbe való beillesztése

Szakmai megvalósításban közreműködő munkatárs_napközis tematikus programon kísérő pedagógus feladatok ellátása

 

Köznevelési intézmény neve, címe:

Tornyospálcai Általános Iskola és AMI Mezőladányi Tagintézménye, 4641 Mezőladány Kossuth utca 13.

A beszámoló készítőjének neve:

Tiba Péter

 

Megjegyzés: A megjegyzésben található az öt nap részletes leírása.

 Adott szakmai feladat megnevezése:

 

Célja:

Élményalapú, nyitott nevelési-tanulási környezetben megvalósuló tematikus programok kidolgozásával és támogatásával járuljon hozzá a köznevelés minőségének.

A bevont célcsoport:

Általános iskola 4-6. osztályos tanulói

A megvalósult szakmai feladat leírása, tapasztalatok:

A közösségi együttlétek, 2018.06.25-06.29 között került megrendezésre. A Tornyospálcai Általános Iskola és AMI Mezőladányi Tagintézményében került megrendezésre, napközis közösségi együttlét. A célcsoport a 4-6. osztályos diákok, a megjegyzésbe az öt nap részletes leírás található.

 

A megvalósult szakmai feladat hasznosulása:

 

Eredménytermékek:

Készült több száz fotó, amelyekből 100db került kiválasztásra. 10 db jelenléti ív, 1db programterv, 1db tematika, sok élmény.

Teljesített szakmai indikátorok:

Bevonásra került egy külsős diák és egy szülő és a kollégák is segítették a munkánkat, a mentor is meglátogatott minket egy nap. A rengeteg segítségnek köszönhetően, nagyon jó és színvonalas közösségi együttlétet (tábort) sikerült megvalósítani.

Eredményének nyilvános megjelenései:

A képek majd az iskola Facebook oldalára fognak felkerülni, szeptemberben, ha az összes diák alá írja, hogy nem sért személyiség jogokat, ha a képeket föl töltjük az iskola Facebookos oldalára. 

Megjegyzések

"Sajtóközlemény-EFOP-3.3.5-17-2017-00027
KORSZERŰ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A KISVÁRDAI TANKERÜLETI KÖZPONT ISKOLÁIBAN - ZÁRÓ SAJTÓKÖZLEMÉNY "

A tábor első napja 2018. 06.25-én reggel a diákok 8-óra előtt gyülekeztek az intézményben. Mindenki nagyon izgatottan várta a kezdést. Tábornyitás közbe a diákok megreggeliztek, közbe ismertettük a heti programtervet, hogy mindenki kapjon egy képet, hogy milyen programok fognak a héten rájuk várni. Ezt követően egy plakátot készítettünk, ahol le írtuk hogy mit  várunk a tábortól, a gyerekek hogy képzelik el a tábort, majd ezután a plakátot díszítettük kézzel hajtogatott pillangókkal. Ez egy nagyon jó ráhangolódás volt a hétre, hisz látszott a diákokon, hogy egy picit fáradtak voltak, már itt is látszott a csapatmunka hisz a pillangóhajtogatásnál a nagyobbak segítettek a kisebbeknek a hajtogatásban.

Aztán jöttek az ismerkedős játékok, hisz ez teljesen más szituáció volt, mint egy tanítási nap a padokat a fal mellé húztuk és egy körben ültünk, ezzel is azt tükrözve, hogy iskolában vagyunk de mégis szabadnak érzeték így  a gyerekek is ahogy én megfigyeltem. Majd minden nap 10-kor elfogyasztották a tízóraijukat. Majd lakodalmi szokásokról beszélgettünk, de itt még mindig nagy hagyománya van a lakodalomnak, és a diákok az évben tanult népi játékok kerültek utána elő. A nagyobbaknak már nem volt ismeretlen a ping-pong hisz, ők már ezzel a sporttal találkoztak, így a kisebbeknek nagyon segítőkészen segítettek, megtanulni a helyes ütőfogást stb. Annyira belemerültünk a ping-pong rejtelmeibe, hogy már itt is volt az ebéd, az ebéd aztán jöhetett egy kicsi lazítás, a kávészünet együttes zenekart hallgattuk meg, ami óriási sikert aratott a diákok körében, nagyon élvezték az előadást. Majd következett a Tom és Jerry fogó és a holdlabda és a nap végén uzsonna ahol a diákok értékelték a hétfői napot. A napértékelőnél, a legtöbb diák mondta, hogy picit nehéz volt fölkelni, de nagyon jól érzeték magukat és nagyon várják a folytatást.

A keddi nap már reggel 8 órára jött is hozzánk egy vendégelőadó, aki nagyon kedves volt a gyerekek egy pillanat alatt megkedvelték, látszott rajta, hogy élvezi a munkáját. Nagyon jó játékokat, hozott a gyerekeknek, nagyon sokat mosolyogtak. Majd a tízórai után a gyerekekkel a mosolyinvázió nevű játékok játszottuk, ami azt takarta, hogy egy hurkapálca tetejére készítettünk egy mosolygós és egy síró smilet ez volt ezután a mi napértékelőnk. Aztán jött is a következő vendégelőadó két hölgy, aki néptánclépésekkel kápráztattak el minket, mivel az iskolánkban van táncoktatás, a diákok nagyon hamar meg tanulták a tánclépéseket, és nagyon sok dicsérő szót kaptak a két hölgytől megismerték a népviseleti ruha részeit.

Majd jött ismét egy közös játék, és utána az ebéd, ebéd után ismét egy vendégelőadó érkezett hozzánk, akik a nemezelés világába vezettek be minket. Nagyon érdekes volt a program, közben népmesét olvastak nekünk és kérdésekre kellett válaszolni a gyerekeknek. Egyetlen egy negatívumot tudok elmondani ezzel kapcsolatban, hogy 90 percre volt kiírva a programsablonban, és a vendégelőadók 40 perc után távoztak. Ami számomra nagyon meglepő volt, és nekünk is alkalmazkodni kellett a helyzethez. Nagyon sok játékkal találkoztunk a felületen ezért onnan választottunk játékokat amiket a hét folyamán már be építettünk a programunkba. Majd egy pici szusszanás után megérkezett, hozzánk a Boot-Camp. A diákoknak ez nem volt újdonság mert a nagyok már találkoztak ilyen jellegű feladatokkal testnevelés órán, és ők is hamarabb távoztak, mint a programsávban kijelölt 90 perc. Így a gyerekek elfogyasztották az uzsonnát, és értékelték az aznapi programokat a legnagyobb sikert az első „az így kell járni” program kapta. A legkevésbé tetsző program pedig a „Boot-Camp” lett. 

Szerda reggel a diákok egy kicsit fáradtan érkeztek az iskolába, és a kicsik egy pici izomlázzal. De a mai napon is rengeteg jó program várt ránk, a reggeli után rögtön jött is egy kis Aktivity amit a gyerekek nagyon élvezték, a mentor is megérkezett az iskolánkba, mint derült égből villámcsapás, de nagyon örültünk, hogy ismét találkozhatunk.

A mentor is beállt a játékba és ő is együtt élvezte ez a nagyon jó programot a gyerekkel. Aztán a tízórai után, meg is érkezett az újabb vendégelőadó, Dani is nagyon jó szituációs játékokat hozott a gyerekeknek, ahol ő is aktív résztvevő volt.

 Nagyon élvezték a diákok és picit szomorúak voltak, hisz a hét többi napján már nem jött hozzánk vendégelőadó. Egy dolgot lehetett volna a programokon változtatni, hogy a keddi nap végig jöttek hozzánk az előadók, és a nap végére a gyerekek nagyon elfáradtak, ezt jó lett volna így minden napra elosztani. Ennyi negatívum van amit el lehet mondani erről a hétről. Ebéd után jött a mesedélutánunk. Ahol közösen megnéztünk egy választott mesét.

A nap értékelésénél megbeszéltük, hogy a csütörtöki nap folyamán mint is fogunk így közösen elkészíteni, a választott étel a paprikás krumpli nevű étel lett.
A gyerekek a csütörtök reggelre, mindenki hozott egy burgonyát és egy hagymát a nagyobbak kint segítettek elkészíteni. Addig amíg elkészült, a paprikás krumpli addig a gyerekeknek egy álom étlapot kellett készíteni, a legjobban sikerült étlapokat ki tettük az ebédlő ajtajára, majd csoportokat alakítva az iskolánk ebédlőjének készítettük, el az emblémáját, amit ki is ragasztottunk az ajtóra. Ezután jött a fűszerek felismerése illat alapján, és a terítés az ebédlőben. Az evőeszközök a megfelelő helyre kerüljenek. Aztán együtt elfogyasztottuk a bográcsban készült ételt, azután pedig felváltva a kicsik és a nagyok az interneten kerestek különböző recepteket.

A várva várt kimozdulás következett, A szomszéd községbe sétáltunk át, ahol a templomot a vasútállomást tekintettük meg. A gyerekek a vissza úton volt lehetőségük fagyizni, a séta után a nagy melegben nagyon jólesett a gyerekeknek egy fagyi.
A tábor utolsó napja, a reggeli után a „tudáspróba” következett, ahol a gyerekek a ki találom ki vagy játékot játszották, és következett a „ Ki Mit Tud?” című játék, ahol a gyerekek megmutathatták, hogy milyen jó érzékük van a tánchoz az énekléshez vagy éppen a spinerrel való játék. Az ebédnél többször is elmondták a gyerekek, kár hogy vége van nagyon jól érezték magukat, tanár bácsi holnap is jöjjünk már.

Az ebéd után következett egy kis aktív pihenés tollaslabda és labdarúgás. Majd ismét jött egy feladat, „Jövő ősszel menyasszony leszek én - emlékkönyv készítés” de mi ezt másképp értelmeztük, és a héten történt sok emléket rajzoltuk le, és majd ismét jött egy csoportmunka, ahol a diákok már olyan összeszokottan dolgoztak. A jövő évi tábor plakátját készítettük el, amiket ki is raktunk a bejárati ajtóra és az ebédlő ablakaira, hogy a szülök akik jönnek a gyerekekért ők is megcsodálhassák, hogy milyen szép kreatív plakátok születtek ezen a délután. A programzárásnál, mindenki elmondta, hogy érezte magát ezen a héten és mondták a gyerekek, hogy reméli a jövő tanév végén is lesz majd ilyenre lehetőségük.
Szerintem nagyon jól sikerült ez a hét, én mint táborvezető én is nagyon jól érzetem magam. A kimozdulás, nagyon jó lett volna, ha lett volna lehetőségünk el menni Nyíregyházára a Vadasparkba, hisz ahogy beszéltük még a tábor előtt a gyerekekkel, hogy lesz benne kimozdulás, a legtöbb diák oda szeretett volna menni, hisz a mi kis iskolánkba nagyon sok hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű tanuló van akiknek nem igazán van lehetőségük ilyen kimozdulásra. Bízom benne, hogy jövőre is lesz majd lehetőségünk ilyen közösségi együttlétek szervezésére.

 

 

efop_tabor1.jpg

efop_tabor4.jpg




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Munkaerő Bérlés, munkaerő kölcsönzés

► Munkaerő bérlés hatékonyan, olcsó áron. Szakképzett munkaerő. 1 munka ára 1000,-Ft. Munkaerő kölcsönzés referenciákkal.

munkaeroberles.hupont.hu

2. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház!

► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit.

malyiszallas.hupont.hu

3. Medencefűtés

► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával.

medencefutes.hupont.hu

4. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL.

► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI!

mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu

5. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest

► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.

meszarosredonyos.hupont.hu

6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

mangotattoo-bodypiercing.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

8. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

9. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

10. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

11. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

12. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

13. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

14. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

15. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

16. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

17. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

18. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

19. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

20. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

21. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

22. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

23. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

24. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

thenewgeneration.hupont.hu

25. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

26. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

27. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

28. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

29. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

30. AAA. ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG Bp

► ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-ABLAKZÁR-ABLAKJAVÍTÁS-FA NYÍLÁSZÁRÓ FELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG CSERE BUDAPEST

aaa.hupont.hu

31. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

bmw-alkatreszek.hupont.hu

32. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

33. GOMBACSÍSZÁR

► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)

gombacsiszar.hupont.hu

34. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka

► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.

chihuahua.hupont.hu

35. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK

► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva

hetkoznapizsoltarok.hupont.hu

36. HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET

► Aki szeretné támogatni az adója 1%-val a Homokmégyi Judokákat, egyesületünk felé megteheti Adószám: 18596148-1-03, Bankszámlaszám: MBH Bank 51400037-10005178

homokmegyjudo.hupont.hu

37. Amit A Twilight Saga-ról Tudnod Kell

► "- Te, Bella... - Igen?-Alice elgondolkodva méregetett. -- Nagyon kiakadnál, ha lopnék egy kocsit?"

twilight-ever.hupont.hu

38. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

39. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

40. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!

► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"

fengsuhi.hupont.hu

41. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

42. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

43. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

44. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

45. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek

► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!

minden-ami-szorakozas.hupont.hu

46. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

47. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

48. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

49. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

50. INNOVATIV KLÍMA KFT. MEZŐTÚR

► INNOVATIV KLÍMA KFT = PRECIZITÁS, PONTOSSSÁG, MEGBÍZHATÓSÁG!

innovativ-klima.hupont.hu

51. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

52. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

53. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

54. A legjobb tetőablakok - Tetőablak beépítés

► Díjmentes helyszíni felméréssel és tanácsadással segítünk Pest és Fejér megyében, hogy Ön is megtalálja az igényeinek és pénztárcájának leginkább megfelelő tetőablakot, redőnyt, burkoló keretet. Velux és Roto tető ablak beépítés.

legjobbtetoablak.hupont.hu

55. Cicafajta ismertető

► Sziasztok kedves látogatók! Ha szeretnétek megismerni a macskafajtákat, nézzetek körül az oldalon!

cicafajtaismerteto.hupont.hu

56. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

57. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

58. LÉT TUDAT a tudomány és a vallások közötti szakadékot kitöltő IGAZ VALÓSÁG

► Nyugvó elektron, Elektroaktív elektron, Gravitron, Foton, Jomaidon, Mezon, Pozitron, Bilon, Jang=Tudon, Jin=Seton, Duton, Egységes elemi részecske=gamma sugárzás

korpuszkularis-energia.hupont.hu

59. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

60. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

61. Ágyi poloska irtás Budapesten – Száraz gőzzel - 06-30-29-666-27

► Professzionális ágyi poloska irtás Budapesten és országosan, 180°C-os száraz gőz technológiával. Vegyszermentesen pusztítjuk el a poloskákat és petéiket minden életfázisban. Gyors kiszállás, diszkrét munkavégzés, hatékony és biztonságos megoldás.

agyipoloskairtasgozzel.hupont.hu

62. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján

► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600

autosbolt-tat.hupont.hu

63. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából

► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...

countess.hupont.hu

64. RECEPTVILÁGOM

► Egyszerű és nagyszerű receptek.

receptvilagom.hupont.hu

65. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

66. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

67. Kaméleon

► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást!

kameleon.hupont.hu

68. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

69. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

70. Macskaoldalam (My catside)

► macska,Katze,kat,gatto,cattus,kato,qattus,chat,gato,kot,mačka,кошка,мачка

macskaoldalam.hupont.hu

71. Opel alkatrészek és szervíz Miskolcon

► Márkafüggelten autóalkatrész és szerviz

topel.hupont.hu

72. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

73. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

74. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

75. ♥ Glitterek minden mennyiségben ♥

► Ezen az oldalon nagyon sok féle glittert találsz, amiket el is vihetsz! Szóval gyere és nézz be! Akár a barátaidnak vagy a szerelmednek is kedveskedhetsz egy szép táblával!

glittersoldal.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 27
Heti: 39
Havi: 30
Össz.: 34 726

Látogatottság növelés
Oldal: EFOP-3.3.5-17
Tornyospálcai Általános Iskola és AMI Mezőladányi Tagintézménye - © 2008 - 2026 - mezoladanyiskola.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »